2023. augusztus 25., péntek

Táborhely keresése 2024

 Táborhely keresése, 2024

 
Időpont: 2024. augusztus 2. - augusztus 11.
 
Helyszín: Magyarország teljes területe, de 2024-ben a Dunántúlra, és lehetőség szerint Nyugat-Dunántúlra szeretnénk koncentrálni.

Egy több, mint 65 éve létező baráti társaság vagyunk, ahol jelen vannak az alapítók (80+ korosztály), illetve a negyedik generáció is egy-két éves gyerekekkel. A létszámunk a tábor ideje alatt 25-50 fő között változik, a sok év tapasztalat alapján kb. 350 éjszakát leszünk a táborban a 10 nap alatt. Első nap korán érkezünk (péntek), és az utolsó nap (vasárnap) is korán távozunk.

A korosztály összetettsége miatt már szükség van arra, hogy legyen épület, mert az idősebb korosztály már nem tud sátorban aludni. Arra is szükség van, hogy legalább a szobák egy részénél az épületben bent legyen a WC és a fürdőszoba. A szobáknál azt látjuk, hogy 20-25 fő részére folyamatosan szükség van. A szobákban, ha emeletes ágy van, akkor csak az alsó ágyakkal tudunk számolni, mert idősebbek veszik igénybe a szobákat. Kb. 8-12 szobára lenne szükség, hogy a családok el tudjanak különülni.

Sátrazni kb. 20 nagyobb családi sátorban fogunk. Sátrakat viszünk, a szobában alvók is meg tudják oldani az ágyneműt, ha szükséges. A sátrazók számára külső vizesblokkot keresünk nemenként 2-3 női-férfi WC-vel és zuhanyzóval. A sátrak számára jó lenne árnyékos hely.

Önellátóak vagyunk, ehhez rendelkezünk megfelelő felszereléssel (tűzhely, gázpalack, edények, étkészletek), de nincs hűtőszekrény, kb. 300 liter kapacitásra van szükségünk, ami lehet több darabban is. Konyhasátrakat tudunk felállítani, de szükség lenne egy konyhára is (a legjobb egy szabadtéri), ahol tudunk dolgozni, főzni és mosogatni.

Szükség van olyan fedett helyre, ahova rossz idő esetén (eső) be tudunk menni mindannyian (max. 50 fő). Ez lehet kültéri is (csak legyen teteje), nem kell egy zárt szobának lennie. Szeretnénk, hogy közel legyenek egymáshoz a sátrak, a házak és a konyhai rész, ahol mindig nagy élet van. Minden reggel és este van zászló fel- és levonás, amihez szintén kell egy üres hely, de ha már ennyi sátor elfér, akkor biztosan lesz erre is hely. Sátrak tekintetében kb. 20 nagyméretű sátorral kell számolni, illetve összességében maximálisan kb. 20 autóval. Valahol fel kell tudni állítani a zászlórudat is. Szükség van tűzrakóhelyre az esti tábortűzhöz.

Az utóbbi években, ha lehetőség volt arra, akkor egyben béreltük ki a táborhelyet, és csak mi voltunk. Ez nem zárta ki, hogy egy-egy éjszakára beesett egy átutazó társaság. Költségek tekintetében, az adminisztráció egyszerűsítése miatt szeretnénk előre egy fix összegben megállapodni, amit a táborhelyért fizetünk, így nem kell folyamatosan nyomon követni az érkezőket és távozókat.

A mai világban elkerülhetetlen, hogy legyen mobil lefedettség, illetve megfelelő mobilinternet.
Programot szervezünk magunk, a mindenhol lehetséges városlátogatás, kerékpártúra és kirándulás mellett, ha van rá lehetőség, akkor evezünk, kisvonatozás, borkóstoló, stb., amit megszervezünk, de ha vannak ötletek/kapcsolatok/segítség, akkor azt szívesen vesszük őket.

Ahol az elmúlt néhány évben jártunk:
Ha az Önök által üzemeltetett tábor/kemping megfelelőnek tűnik a fenti "követelményeknek", akkor kérem jelezzenek vissza az alábbi elérhetőségen: Prajczer Tamás, tamas.prajczer@gmail.com, (30) 9608-337.


2023. január 9., hétfő

Nyári tábor 2023

 Táborhely keresése, 2023

 
Időpont: 2023. július 27 - augusztus 6.
 
Helyszín: Magyarország teljes területe

Egy több, mint 60 éve létező baráti társaság vagyunk, ahol jelen vannak az alapítók (80+ korosztály), illetve a negyedik generáció is egy-két éves gyerekekkel. A létszámunk a tábor ideje alatt 25-50 fő között változik, a sok év tapasztalat alapján kb. 350 éjszakát leszünk a táborban a 10 nap alatt. Első nap korán érkezünk (csütörtök), és az utolsó nap (vasárnap) is korán távozunk.

A korosztály összetettsége miatt már szükség van arra, hogy legyen épület, mert az idősebb korosztály már nem tud sátorban aludni. Arra is szükség van, hogy legalább a szobák egy részénél az épületben bent legyen a WC és a fürdőszoba. A szobáknál azt látjuk, hogy 20-25 fő részére folyamatosan szükség van. A szobákban, ha emeletes ágy van, akkor csak az alsó ágyakkal tudunk számolni, mert idősebbek veszik igénybe a szobákat. Kb. 8-12 szobára lenne szükség, hogy a családok el tudjanak különülni.

Sátrazni kb. 20 nagyobb családi sátorban fogunk. Sátrakat viszünk, a szobában alvók is meg tudják oldani az ágyneműt, ha szükséges. A sátrazók számára külső vizesblokkot keresünk nemenként 2-3 női-férfi WC-vel és zuhanyzóval. A sátrak számára jó lenne árnyékos hely.

Önellátóak vagyunk, ehhez rendelkezünk megfelelő felszereléssel (tűzhely, gázpalack, edények, étkészletek), de nincs hűtőszekrény, kb. 300 liter kapacitásra van szükségünk, ami lehet több darabban is. Konyhasátrakat tudunk felállítani, de szükség lenne egy konyhára is (a legjobb egy szabadtéri), ahol tudunk dolgozni, főzni és mosogatni.

Szükség van olyan fedett helyre, ahova rossz idő esetén (eső) be tudunk menni mindannyian (max. 50 fő). Ez lehet kültéri is (csak legyen teteje), nem kell egy zárt szobának lennie. Szeretnénk, hogy közel legyenek egymáshoz a sátrak, a házak és a konyhai rész, ahol mindig nagy élet van. Minden reggel és este van zászló fel- és levonás, amihez szintén kell egy üres hely, de ha már ennyi sátor elfér, akkor biztosan lesz erre is hely. Sátrak tekintetében kb. 20 nagyméretű sátorral kell számolni, illetve összességében maximálisan kb. 20 autóval. Valahol fel kell tudni állítani a zászlórudat is. Szükség van tűzrakóhelyre az esti tábortűzhöz.

Az utóbbi években, ha lehetőség volt arra, akkor egyben béreltük ki a táborhelyet, és csak mi voltunk. Ez nem zárta ki, hogy egy-egy éjszakára beesett egy átutazó társaság. Költségek tekintetében, az adminisztráció egyszerűsítése miatt szeretnénk előre egy fix összegben megállapodni, amit a táborhelyért fizetünk, így nem kell folyamatosan nyomon követni az érkezőket és távozókat.

A mai világban elkerülhetetlen, hogy legyen mobil lefedettség, illetve megfelelő mobilinternet.
Programot szervezünk magunk, a mindenhol lehetséges városlátogatás, kerékpártúra és kirándulás mellett, ha van rá lehetőség, akkor evezünk, kisvonatozás, borkóstoló, stb., amit megszervezünk, de ha vannak ötletek/kapcsolatok/segítség, akkor azt szívesen vesszük őket.

Ahol az elmúlt néhány évben jártunk:
Ha az Önök által üzemeltetett tábor/kemping megfelelőnek tűnik a fenti "követelményeknek", akkor kérem jelezzenek vissza az alábbi elérhetőségen: Prajczer Tamás, tamas.prajczer@gmail.com, (30) 9608-337.



2021. december 27., hétfő

Nyári tábor 2022

Táborhely keresése, 2022
 
Időpont: 2022. július 28 - augusztus 7.
 
Helyszín: Magyarország teljes területe

Egy több, mint 60 éve létező baráti társaság vagyunk, ahol jelen vannak az alapítók (75+ korosztály), illetve a negyedik generáció is két-három éves gyerekekkel. A létszámunk a tábor ideje alatt 25-70 fő között változik, a sok év tapasztalat alapján kb. 450 éjszakát leszünk a táborban a 10 nap alatt. Első nap korán érkezünk (csütörtök), és az utolsó nap (vasárnap) is korán távozunk.

A korosztály összetettsége miatt már szükség van arra, hogy legyen épület, mert az idősebb korosztály már nem tud sátorban aludni. Arra is szükség van, hogy legalább a szobák egy részénél az épületben bent legyen a WC és a fürdőszoba. A szobáknál azt látjuk, hogy 20-25 fő részére folyamatosan szükség van. A szobákban, ha emeletes ágy van, akkor csak az alsó ágyakkal tudunk számolni, mert idősebbek veszik igénybe a szobákat. Kb. 8-12 szobára lenne szükség, hogy a családok el tudjanak különülni.

Sátrazni kb. 20 nagyobb családi sátorban fogunk. Sátrakat viszünk, a szobában alvók is meg tudják oldani az ágyneműt, ha szükséges. A sátrazók számára külső vizesblokkot keresünk 3-3 női-férfi WC-vel és zuhanyzóval. A sátrak számára jó lenne árnyékos hely.

Önellátóak vagyunk, ehhez rendelkezünk megfelelő felszereléssel (tűzhely, gázpalack, edények, étkészletek), de nincs hűtőszekrény, kb. 300 liter kapacitásra van szükségünk, ami lehet több darabban is. Konyhasátrakat tudunk felállítani, de szükség lenne egy konyhára is (a legjobb egy szabadtéri), ahol tudunk dolgozni, főzni és mosogatni.

Szükség van olyan fedett helyre, ahova rossz idő esetén (eső) be tudunk menni mindannyian (max. 70 fő). Ez lehet kültéri is (csak legyen teteje), nem kell egy zárt szobának lennie. Szeretnénk, hogy közel legyenek egymáshoz a sátrak, a házak és a konyhai rész, ahol mindig nagy élet van. Minden reggel és este van zászló fel- és levonás, amihez szintén kell egy üres hely, de ha már ennyi sátor elfér, akkor biztosan lesz erre is hely. Sátrak tekintetében kb. 20 nagyméretű sátorral kell számolni, illetve összességében maximálisan kb. 20 autóval. Valahol fel kell tudni állítani a zászlórudat is. Szükség van tűzrakóhelyre az esti tábortűzhöz.

Az utóbbi években, ha lehetőség volt arra, akkor egyben béreltük ki a táborhelyet, és csak mi voltunk. Ez nem zárta ki, hogy egy-egy éjszakára beesett egy átutazó társaság. Költségek tekintetében, az adminisztráció egyszerűsítése miatt szeretnénk előre egy fix összegben megállapodni, amit a táborhelyért fizetünk, így nem kell folyamatosan nyomon követni az érkezőket és távozókat.

A mai világban elkerülhetetlen, hogy legyen mobil lefedettség, illetve megfelelő mobilinternet.
Programot szervezünk magunk, a mindenhol lehetséges városlátogatás, kerékpártúra és kirándulás mellett, ha van rá lehetőség, akkor evezünk, kisvonatozás, borkóstoló, stb., amit megszervezünk, de ha vannak ötletek/kapcsolatok/segítség, akkor azt szívesen vesszük őket.

Ahol az elmúlt néhány évben jártunk:
Ha az Önök által üzemeltetett tábor/kemping megfelelőnek tűnik a fenti "követelményeknek", akkor kérem jelezzenek vissza az alábbi elérhetőségen: Prajczer Tamás, tamas.prajczer@gmail.com, (30) 9608-337.


2020. március 21., szombat

Értékőrzés


„Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett, eltaposták,
és az ég madarai fölcsipegették. Némely meg köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt,
mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek a magokkal együtt
felnőttek és elnyomták azokat. A többi jó földbe hullott, kikelt és százszoros termést hozott”.
E szavak után igy kiáltott: Akinek füle van, hallja meg…! (Lk 8[1])

Kedves Barátaim!

Egy vidéki utunkon, kedves tanárunk-kollégánk temetésére menet a hosszú út fogalmaztatta meg velem az alábbiakat.

A Jó Isten, különösen a háborút átélt kortársaimhoz képest, viszonylag hosszú élettel ajándékozott meg, s még teljes tudattal és aránylag elfogadható fizikai erővel birok. Azt, hogy ez meddig lesz, azt Odafennt döntik el. Ezért vélem, végiggondolok pár dolgot.

A történelem, a sors, a sokféle fiatalkori benyomás hozta, hogy mindig is a fiatalok között éreztem jól magamat, nevelő akartam lenni (nemcsak tanár!). Alig voltam másodikos gimnazista, amikor a IX. kerület nyári napközis táborába jelentkeztem vezetőnek, a néhány évvel fiatalabb gyerekek mellé. Ennek 70 éve! És ez megszakítatlan máig! Közben felépült egy közösség, amely oly sok nevet visel és ma is él.

Nemcsak az én generációm fogy, hanem az utánam következő is. Ugyanakkor annyi érték összegyűlt, hogy kár lenne, ha mindez pillanatok alatt megszűnne, nem lenne valami folytatás, egy lassúbb … lecsengés…

A Baráti Társaság (ma ezt a címet viseli) minden tagja megérzett valamit abból, amit én és legrégebbi barátaim vallunk. Ez a hit, a haza, a természet szeretete, és a barátság-közösség körül mozog. Nyilván mindenki mindegyikkel azonosulni nem tud. De talán becsüli és megérti azokat, akik mindezeket magukénak vallják.

Ennek folytatására szeretnélek kérni benneteket! Nyilván az adottságok, a feltételek függvényében. Amíg mozdulni tudok, jelen vagyok. Mindentől függetlenül, egy határidőm van. Még kb. 1,5 évig van jogosítványom, addig könnyen mozgok, utána korlátaim lesznek. Oda megyek, ahová elvisznek … persze, ha addig nem jön közbe más….

Pár praktikus dolog. A hetven év alatt iszonyú sok dolog összejött (emlékek, technika), és mint az öregedő emberek semmit ki nem dobtam, hátha még szükség lehet rá. Ezzel van tele pince, padlás, garázs a Mozdonyban. A komplett tábori felszerelés: aggregátor – ma már WIFI a feltétel – gázhűtő, gumicsónak, stb. … ezekről van részletes leltár. De itt van, ami a Kvassayból megmaradt: iskolazászló, címer, és komplett kiállítási anyag, öt tabló a Kvassayról.

Mindezek sorsa … vagy az érdekeltek általi tovább őrzése … vagy a konkrét megsemmisítése kell, hogy legyen, NE kerüljön ebek harmincadjára. Az, hogy ez miként történik, rátok bízom, persze a család közreműködésével.

Ha valamilyen formában a közösség további fenntartásáról döntötök … Eddig mindent egyedül intéztem, az elvi dolgoktól a szervezésig … hisz egyaránt volt a hivatásom-foglalkozásom-szenvedélyem-passzióm. Persze, a jövőben a feladatok megoszthatók. Van, aki szervezésben, van, aki a praktikus dolgokban, s van, aki az operatív dolgokban mozog otthonosan.

Egy kis apróság. Sok helyre tettünk kis emlékező táblácskát. Ikonikus helyünk a Köves árok, ahol emléktábla hirdeti – egyedül –, hogy Volt egyszer egy iskola a Rippl-Rónai utcában. Előre elkészítettem egy kis táblácskát, amit helyezzetek el majd rajta, emlékül … (az ”üzenőfalon” van).

Különleges adottság az a mindent átívelő sokrétűség, ami jellemezte, és jellemzi ma is ezt a kis társaságot:

  • a kor széles skálája … a karon ülő kisgyermektől a nagyszülőkig,
  • a legrégibbek (a 80 körüliek), az osztályaim, gyakran osztálytársak és családok,
  • a foglalkozások és életpályák sokfélesége (orvostól jogászig, mérnök-technikus, aminek persze oka van, hogy miért túlreprezentált a műszaki vonal … még a művészet is technikai vonatkozású: fotózás),
  • a világlátás sokfélesége … nagyon ellentétes hozzáállások békés együttélése és elfogadása egy alapjában konzervatív-értékőrző közelítésben.

Azt hiszem, hogy megérdemli ez a kis kör, hogy megmaradjon baráti közösségként tovább, hogy legyen sokáig, aki elhelyez a Kápolnapusztai temetőben egy mécsest az eltávozottak emlékére, s pár szál virágot az EMLÉKTÁBLÁNÁL, s megiszik egy pohár valamit a Gánti kocsmában.

Ennek végiggondolására kérlek Benneteket, és ígérem, míg mozdulok, és elvisz valaki, ott a helyem …

Szeretettel
Jenő bácsi

„Örök az ég és örök a föld
Azért örök az ég s a föld
Mert nem önmagukért élnek
ezért nem fogy belölük az élet.”[2]

AZ EGYÜTTLÉT ÖRÖME LEGYEN MINDNYÁJUNKÉ…

2020. március 18., szerda

GYEREKNAPI TALÁLKOZÓ 2020

A tanév végi szokásos találkozásra ismét Pilisszentlélek környékét választjuk, mivel a nyár megint forrónak ígérkezik, és korábban is jó tapasztalatok voltak a helyszínnel. Ott, a fák között, mindig kellemes hűvös van.

A találkozás ideje: 2020. június 6(?), 13(?), ma még bizonytalan

Helyszín: Pilisszentlélek fölött, a Pálos kolostorrom után a sorompónál lévő erdei pihenő.

Megközelítés:
A) gépkocsival: Budapest – Pomáz – Két-bükkfa nyereg – Pilisszentlélek, a falu közepén balra felmenő út, a romok mellett tovább a sorompóig.
B) kellemes túrával és gépkocsival: a Két-bükkfáig (ott le lehet parkolni), vagy busszal eddig, majd az Esztergom felé vezető úton elindulunk, 2-300 méter után, az éles kanyarnál Mexikó felé tovább, s a térképen „Római úton” sétálunk végig a találkozóhelyig.

A helyszínen vagyunk 9 órától.

Tűzgyújtás 10 órakor, szalonnasütésre és egy kis szokásos falatozásra felkészülünk.

Javasolt kisebb séták megtétele a környéken.

Mind a gépkocsival, mind a gyalog jövők számára javasolt egy percnyi megállás a pálos romoknál, és tisztelgés az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend előtt. Ma nálunk a Sziklatemplomban a Gellérthegyen, és Lengyelországban Czenstochowában működnek (https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1los_rend)

2020 tavaszán

AZ EGYÜTTLÉT ÖRÖME LEGYEN MINDNYÁJUNKÉ!

Szeretettel:

Jenő bácsi